2010. március 30., kedd

Furcsa nap

Reggel fáradt voltam gyorsba bementem a suliba, beszélgettem Ádussal. Rövidített órák voltak a papírgyűjtés miatt. Drága osztályfőnököm hozatott nekünk kartont és berakatta az iskolai tárolóba, persze onnan nekünk kelett elcipelni a papírgyűjtő konténerhez.

Suli után hazamentem jött velem Ádi is beszélgettünk és felmentem a városba. Sétáltam nézelődtem beköszöntem haveromhoz és már jöttem is haza. Mire haza értem volt háromnegyed 4. =/

5 fele Alíz kihívtam, hogy jöjjön ki dumcsizni, mert unatkoztam. Találtunk egy kiskutyát. Kérdezgettünk az utcában, hogy kié de senki nem tudta és senki nem fogadta be. Jól eltelt az idő mire észrevettük már volt 7. Alíznak menni kellett be, a kutyust pedig senki nem vette magához. =S
Végül elengedtük a kutyust, remélve, hogy valaki megszereti és hazaviszi magával.

2010. március 25., csütörtök

Élménybe

Tegnap voltunk élmény fürdőben. Annyira jól éreztem magam, nem voltam még eddig ott de most bepótoltam. A belépő csak 690 Ft volt és 4 órát lehetett bent lenni délután 4-től este 8-ig.

Volt Alíz Miki Tomi Áki Peti Csiszér Tomi Tommy Rebi Betti Angica Ati Laci. Ha valakit kihagytam ordítson: DD

Nagyon sokat csúszdáztunk, hullámoztunk, vadvizeztünk (:
Kijöttünk a fürcsiből, vizes hajjal fel a villamosra-mentünk Mekibe...:D (senkinemnézetthülyének)
Ezt még egyszer meg kell csinálni. Szeretlek titeket. Köszönök mindent.

2010. március 23., kedd

Egy fejezet lezárása

Életemben most egy nagy fejezet záródott le. Lezártam életem első olyan szerelmét, aki bármit megtett volna értem és küzdött, harcolt.
 Amikor úgy érzed igazán szerelmes vagy, úgy érzed bármit megtennél azért akit szeretsz és nem csupán csak szerelmes vagy hanem a szívedben ott lapul az a pirinyó lélek amit az ő szívéből megkaptál.
Mára már csak egy emlék maradt és mára már sikerült mindezt lezárni magamban, hogy Attila nem létezik többé legalább is az én szívemben nem. Mikor azt az icipici darabot ki kell onnen tépni és elhatározni, hogy ő már nincs többé és felejtsd el! Nekem ezt sikerült megtennem, sok idő után de sikerült (:

A szabadságnál nincs jobb dolog. Azt csinálsz amit szeretnél. Itt a tavasz, a jó idő és tudod hogy bármit megtehetsz, nincsennek korlátok, nem korlátoz senki abban, hogy mikor légy a barátnőiddel és mikor legyél olyan amilyennek ő szeretné hogy légy..

Eleinte nagyon nehéz, de ami volt elmúlt. Túl kell tenni néha magunkat a nehézségeken, ha lehetetlennek és kibírhatatlannak tűnik, de mindig bízni kell!

2010. március 22., hétfő

Szarcsi nap

Táncon ma nagyon szarvolt. Tomi bénázik összevissza én pedig elrontom miatta és ezért engem szúrnak le. . :@


Délután jó lett volna..csak valaki nem tudja eldönteni hogy mit szeretne...ígyhát most szar. =/






Gréti szeretlek. És bocsi, hogy most nem volt minden köztünk a legjobb de vissza fogjuk rázni a dolgokat ;)

2010. március 18., csütörtök

ez a nap..fhu

A reggel elég mozgalmasan kezdődött. Nem volt első órám, de így is majdnem elkéstem a suliból. Tesin gerendéztunk, jó volt mert szinte mindenki tudta a gyakorlatot és nem kelett újratanulni. Julcsinak segítettem, mert ő még most csinálta először (:

Délután mentem fodrászhoz, nekem teccik a hajam szerintem nagyon jó lett, igaz nemsokat változott de én látom a változást ;)

Estefele még kimentem sétálni...egy olyan emberrel akit kezdek egyre többre tartani, ez nem jelent semmit de szeretem vele tölteni az időm és igazából még jó is volt a séta (:
Köszönöm neked♥

Mára ennyi puszíí.^^

2010. március 17., szerda

Kutyakergetés

Imét sétálni mentem, de most csak Alízzal, mert Vani nem jöhetett ki.. =/
Mentünk ki az utcából és megláttunk egy kiskutyát, gondoltuk megfogjuk, hátha van a nyakörvén biléta és megtudjuk nézni, hogy merre lakik.
Amint közelítettünk a kutyus felé elkezdett futni, mi futottunk utánna aztán megállt egy háznál és rájöttünk, hogy ott lakik mert ismerős volt a ház is és hogy azt a kutyát már láttuk abban az udvarban. Csengő nem volt, így csengetni nem tudtunk. Mentünk tovább a kutyus után, megállt. Mi mentünk közelebb és kicselezett, mi próbáltuk elkapni de elfutott melettünk és rohant vissza. Elfutott tőlünk jó messzire, majd mi oda is követtük, ismét kicselezett.
A végén visszaértünk ahhoz a házhoz ahol a kiskutya lakott. Kiabálni szerettünk volna, hogy a kutyus itt van, de mire észrevettük a kutya már az udvarban volt :O

Ez a nap is nagyon jó volt (:
Szeretlek Bene Alíz ♥

2010. március 15., hétfő

Március 15

Egy átlagos napnak indult de a nap vége nem volt az ;)


Az egész egy sétával kezdődött..
Kihívtam sétálni Alízt és Vanesszát, kitalálták, hogy mennyünk el Rebihez elkérni az mp töltőjét és hát kitaláltuk hogy játszunk szójátékot. A feladat az volt, hogy a szavak kezdőbetűjének azonosnak kellett lenni és úgy kell mondatot alkotni, hogy az viszonylag értelmes legyen. xD
Nagyon jól telt az idő még úgy-ahogy jó idő is volt szval kellemes délutánom lett (:

ezeket találtuk:  
Gabi guggolva gubbasztott Gizi gerincén garnélákat ganézva,Gertrúd a grundon giccses gombokat gombolgat.


Taksony Timit taszította taknyos tenyerével, táskát talált tüzépen tanyasi területen tenyerével tarkón találta Tamarát tartós tokáját tartva  Tazhoz takarodott.


Kicsi kurva Kálmánt kúrta kukorintott kukacával kiskunhalasi kocsiban kotont kiszakítva kölyköt képzett.


:'DD


szeretlek titeket (LLL)

Megint alkottam xĐ

Megint rámjött a rajzolhatnék..mint ahogy régen is (:
Szeretek rajzolni, jó időtöltés és meg is nyugtat. Mindig, ha lesz új rajzom majd felteszem :P

        Tominak (:

        csak úgy

       mert jól néz ki

2010. március 14., vasárnap

Alkottam :D

Nem tudtam mit csinálni és leültem rajzolni..
Nem alkottam valami nagyot de egy fél óráig csináltam.xD

Szerintem nem lett valami jó..de így sikerült (:

2010. március 13., szombat

Szöszivel

Olyan háromnegyed 6 körül Angica rámírt msn-en, hogy mennyünk ki sétálni én pedig mondtam neki, hogy inkább jöjjön át. :P Azt mondta átjön.
Felmentünk a szobámba  és beszélgettünk...kimentünk a fürcsibe elkezdi hagy fesselek már ki..mondom jó.
Valami lila festékkel festett ki és kihúzta a szemem tussal, úgy néztem ki mint akinek bevertek egyet: DD
Erre lemosta mert hát nem hagytam magam...
Kifestett valami kékkel -.-  azt is lemosta: DD
Elővettem a szempillaspirált és összekentem a kezét, ő elővette a másikat és az én kezemet :P
Összekentem az orrát ő meg az arcomat és így jól elvoltunk...kb negyed órán keresztül egymást kentük...
A végén kirohantunk a fürcsibe és mikor jöttünk ki észrevettük, hogy összekentük a falat fekete szempillaspirállal..:S
Lemostuk az arcunkat aztán a falat..közbe Szöszit hívta az apuja, hogy fél 9 és jó lenne hazamenni..:D
Észre sem vettük, hogy hogy rohan az idő..

Egy jó délután volt (:

Szeretlek Angéla (LLL)

Unalmas egy nap

Ma olyan unalmas volt a napom, szinte semmit nem csináltam csak aludtam.xd
Megtanultam félig a Nem Tudhatom-ot és jóformán mást nem is csináltam, segítettem anyunak kisvasalni és ennyi.^^

http://www.youtube.com/watch?v=byYsC6B7uGI

Puszíím

2010. március 12., péntek

Szép emlék.^^

Tóth Dávid..
2010.03.12

Felhívtam..Ő mondta, hogy talizunk-e ma én pedig azt mondtam de nem sok időre..
Beszélgettünk.. Hiányzott ez, hiányzott hogy beszélhessek vele..

Most többet nem mondok, sőt szerintem később sem. :P

Telefonbegyárkodás..

Először is reggel kezdődött az egész. A lányokkal Zsanival és Anitával megbeszéltük a tegnapi msn-es dolgomat ^^. Elvették a telómat és mondta Anita, hogy hívjuk már fel Balázst. Én mondtam neki, hogy nem hívjuk fel mert felesleges, de a végén belementem a dolgokba...
A srác nem vette fel a telefont, így békén is hagytuk. Volt egy másik sárc Gerinek hívják őt is felhívtuk de ő viszont már felvette a telefont :P persze rögtön letettük, mit is csináltunk volna...:D
Felhívtuk még vagy 3x abban a szünetben és elkezdett órán hívni..:S Nem vettem fel. Szünetben hívott egy másik szám nem volt ismerős, de azért felvettem beleszólt egy női hang és mondta, hogy diákkal beszélek? Mi elkezdtünk nevetni és letettük a telefont..

Ez a nap így telt el, hogy végig telefonáltuk:D
A telómon reggel még 1100 Ft volt, délutánra 885 maradt xd

2010. március 11., csütörtök

Most kezdődik..

Látogatók!
Ezt a blogot most nyitottam, hogy legyen hova írnom ami a szívemben van^^
Remélem sokan fogjátok megnézni a blogom. :P

Puszi: Manoo